Hogy alakítja a legeltetés a tájat?

2018-09-04

A Hortobágy jellegzetes tájképéhez évszázadok óta szervesen hozzátartozik a legelő nagykérődzők gulyáinak látványa. A marhák, lovak, juhok legeltetése a történelmi időkben még gazdasági célokat, és a nehezen, vagy egyáltalán nem művelhető területek hasznosítását szolgálta, napjainkban viszont a környezetgazdálkodás, és a természetvédelem, a tájképi értékek fenntartásának eszközévé is vált.

Jelen cikkünkben a sokak által ismert Magyar szürke szarvasmarha, és a magyar házi bivaly legeltetésének hatásairól, a természeti környezet formáló jelentőségéről adunk némi betekintés, valamint áttekintést, hogy miért ez a két őshonos háziállatunk felel meg legjobban a Hortobágy tájegységen kialakult gyeptársulások kezelésére.

Mindkét állatról elmondható, hogy mind anatómiailag, táplálkozásbiológiai szempontból, mind viselkedésükben messzemenően alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez, a kedvezőtlen adottságú, extrém környezethez, a nomád vagy félnomád rideg tartásmódhoz. A szürke szarvasmarha, és a bivaly egyaránt jól legeltethető olyan területeken, ahol más húshasznú marha egyáltalán nem, vagy csak jelentős kondícióromlás árán maradna életben.

A szarvasmarha legeltetés alacsony szelektivitása miatt általában alkalmasabb a füves területek biodiverzitásának megőrzésére, mint a ló- vagy birkalegeltetés, az alacsony állománysűrűségben tartott őshonos fajták, mint a Heck marha vagy a magyar szürke szarvasmarha legelése jól modellezi az egykori vadonélő patások legelését (Hüse,2013).

A magyar szürke szarvasmarha legjobban a mezofil gyepeket, és a nedvesebb rétek, időszakos vízállásos területek parti zónáját hasznosítja. A szarvasmarhák előnyben részesítik az olyan magasabb füvű, nagyobb biomasszájú szálfüvekből álló vegetációt, mivel ezt könnyebben tudják legelni (Metera et al.,2010; Gilhaus et al., 2013).  A magyar szürkemarha táplálkozása, és taposása hatására a gyepeken visszaszorulnak az olyan kompetitor fajok, mint a tarackbúza (Elymus repens) vagy a közönséges nád (Phragmites communis). Kutatások kimutatták, hogy a magyar szürke szarvasmarha legeltetésével rövid időn belül olyan mozaikos gyeptársulás jön létre, mely magas szintű fajgazdagságot, és a tájkaraktert meghatározó védett fajok megtelepedését teszi lehetővé. Karakter gyepalkotóként a csenkeszek (Festuca sp.) és perjefélék (Poa sp) jelennek meg, állományalkotóvá válik a  réti ecsetpázsit, vagy a hernyópázsit (Nagy et. al., 2008.) A megjelenő növények közt van a henye kunkor, a szikes foltokon a sziksófű.

A magas intenzitású ökológiai legeltetésre leginkább alkalmas őshonos háziállatunk a magyar szürke mellett a magyar házi bivaly. A bivaly még a szürkemarhánál is igénytelenebb, extrém viszonyokat jobban tűrő háziállat. Az írásos források már a XI. századból említik, elsősorban, mint igavonó állat került a kárpát-medencébe. A Kiskondás projektterületen mintegy 200 állat legeltetése zajlott, az elmúlt két évben, így a projekt megvalósítása alatt testközelből figyelhettük meg a bivalyok hatását a legeltetet területre, a vegetációra, és a tájképre. A környezetgazdálkodásban a bivalyt főleg a mélyebb víztestek közelében, mocsárréteken, elcserjésedett, elnádasodott tómedrekben célszerű legeltetni. Ezt részben az állat legelőválasztási szokásai indokolják, tekintve hogy a vizes, mocsaras lápos környezetet kimondottan szereti. Más részről ezeket a területeket más nagykérődzők nem szívesen használják, sőt akár tudatosan elkerülik. A nagy mennyiségű, különösen a 4-5 éves, már száraz, avas nád, és gyékény vegetációt a magyar szürke sem tudja hasznosítani, más húsmarhafajták esetében pedig még kevesebb eredmény érhető el. Az ilyen társulásokban a bivaly kiváló választás. A bivalyok lábszerkezete, patafelépítése extrém ellenálló képességet kölcsönöz, szinte nem lehet sántulási kockázatról beszélni. emellett a táplálkozásuk során még az olyan tápanyagszegény, alacsony beltartalmi értékű takarmányt is jól hasznosítják, mint a több éves nád vagy gyékény. A bivalyról elmondható, hogy a nagykérődzők közül a legkisebb szelektivitással legel, tehát a szúrós gyomokat, például a mezei iringót (Eryngium capmestre), a mezei aszatot (Cirsium arvense), a cserjéket, egy-két éves fás szárú újulatokat is elfogyasztja. A magyar szürke szarvasmarha, és a bivaly legeltetésével kezelt területeken további pozitívum, hogy az állatok a mozgásuk, táplálékkeresésük során törik, tapossák az elszáradt mocsári vegetációt ezzel nyílt vízfelületeket, víztesteket hoznak létre.  Az ilyen kilegeltetett nádasok helyén kialakuló nyílt vizek olyan védett fajoknak biztosít táplálkozó helyet, mint a bíbic (Vanellus vanellus), a gólyatöcs (Himantopus himantopus), a gulipán (Recurvirostra avosetta) vagy a nagy goda (Limosa limosa).

 

Felhasznált irodalom jegyzéke

Hüse B. (2013): Magyar szürke szarvasmarha legeltetés hatása hortobágyi szikes gyepek növényzetére. In: Gyepgazdálkodási közlemények 29-35 p.

Metera, E.-Sakowski, T.-Słoniewski, K.-Romanowicz, B. (2010): Grazing as a tool to maintain biodiversity of grassland – a review. Animal Science Papers and Reports 28: 315-334.

Nagy G.- Déri E.- Lengyel Sz.(2008): Irányelvek a Pannon száraz lösz- és szikespuszta gyepek rekonstrukciójához és természetvédelmi szempontú kezeléséhez. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen, 57 p.