Betolakodók a Hortobágyon

2018-10-08

A projektterületeken megvalósuló intenzív kezelések célja, hogy a hosszú időn át jellemző helytelen tájhasználat miatt kialakult, természetestől eltérő vegetáció megváltozzon. A vegetációs társulások közül a pázsitfűfélékből álló szikes gyepek, és löszpuszta-rét vegetáció kialakulása lenne optimális.

 Az olyan intenzív, nagy kiterjedésű területkezelések hatására, mint amilyen a szárzúzás, és az intenzív legeltetés, a területek növénytakarója gyakran hirtelen változásba kezd.  Az eltűnő nádas gyékényes foltok helyén viszont esetenként nem tud kialakulni a természetesnek megfelelő, főleg pázsitfűfélékből álló gyepvegetáció, mivel az állományalkotó fajokat más növények egyszerűen leelőzik az ökológiai versenyben.

A termőterületekért folytatott versenyben megjelenő növények közül kiemelkedő kockázatot jelentenek az úgynevezett inváziós növények, vagy özönnövények. Ezek közös jellemzője, hogy nem őshonos, főként behurcolt, fajok, ráadásul a hazai körülmények között meglepően jól fejlődnek, gyorsan szaporodnak, általában korán virágoznak, és sok magot érlelnek, melyek jó csírázási eréllyel bírnak.

Ezek a növények könnyen előzik meg az őshonos fajokat az élőhelyekért folytatott versenyben, majd kiszorítják a természetes társulás alkotó növényeket. Az inváziós növények viszonylag gyorsan zárt, homogén társulást hoznak létre. Gyors magkötésük, és messzire eljutó szaporító-képleteik révén agresszíven terjednek, viszonylag rövid idő alatt több hektáros területeken képesek zárt, homogén állományt alkotni. Érdekesség, hogy a hortobágyi pásztorkultúra külön kifejezést használ, egy-egy növényfaj gyors, és agresszív terjedésére, ilyenkor mondják: „fölfordul a mező” (Molnár, 2014).

A hortobágyi területek esetében főképp a szárazabb, melegebb klímát kedvelő özönfajok, illetve a folyók mentén, és időszakos vízállású mocsárréteken megjelenő vízkedvelő inváziós fajok megjelenésére, és gyors terjedésére kell számítani.

A projektterületen megjelenő inváziós fajok közül kiemelhető a gyalogakác (Amorpha fruticosa), a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) a selyemkóró (Asclepias syriaca), valamint az olasz szerbtövis, de előfordul még ezeken kívül a magas aranyvessző (Solidago gigantea).

Az özönnövények elleni védekezést megnehezíti, hogy igen ellenállóak a mechanikai hatásokkal kapcsolatban. A gyepterületeken, és a természetes vegetációkban gyomként viselkednek, és az állatok legeltetése is mérsékelten gyéríti őket mivel sok esetben szúrós, erősen szőrözött, vagy mérgező, rossz ízű növényekről van szó. A legelő állatok gyakran elkerülik, vagy, jóval kisebb intenzitással járják az inváziós fajokban gazdag foltokat.

Az inváziós fajok gyérítése érdekében a legegyszerűbb, és legkörnyezetkímélőbb megoldást a mechanikai gyérítés adja. A lágyszárúak, mint a selyemkórós, az olasz szerbtövis esetében a kaszálás-szárzúzás egy lehetséges alternatíva, illetve ha a problémát sikerül hamar észrevenni, és az özönnövények még csak kis területen jelentek meg, akár kézi kaszálással, vagy sújtókéssel is sikeresen gyéríthetőek. Érdekesség, hogy a Hortobágyon, illetve más síkvidéki legeltetett területeken is bevett szokás volt a gulyásoknak speciális villás vas eszközzel látták el, amivel a különféle szúrós gyomokat, mint a tövises iglice (Ononis spinosa) az olasz szerbtövis (Xanthium italicum), a bojtorján szerbtövis (Xanthium strumarium) illetve más a marha által nem legelt, vagy az állatra veszélyes növényeket tudtak kiirtani a gyepből (Hajdú,2011). Nehéz viszont csak a mechanikai gyomszabályozás eszközeivel visszaszorítani ezeket a fajokat. Ügyelni kell rá, hogy a kaszálás a magkötés, de még jobb, ha a virágzás előtt megtörténjen, mivel ez meggátolja a növényeket a szaporodásban. A már magvat érlelt növények képesek még lekaszált állapotban is szétszórni a szaporító-képleteket, így a faj a területek újra meg fog jelenni.

A fás szárú özönnövények esetében a védekezés nehezebben megoldható. Viszonylag fiatalabb vegetáció esetén a szárzúzás elvégzése erdészeti szárzúzóval jó eredményeket hozhat. Idősebb fás szárú özönnövény állomány esetében a kézi fűrészes, vagy motorfűrészes gyérítés lehet célra vezető, viszont számítani kell rá, hogy az állomány gyökérsajakról is könnyedén felújul. Ezért a fás özönnövények tuskóit szinte minden esetben vegyszeres úton is kezelni kell. Mivel a védett természeti területeken a glifozás hatóanyagú vegyszerhasználat különösen kockázatos, ezért csak speciális, például injektálásos, vagy hab, gél formájú gyomirtó kijuttatása lehetséges, ez a nem célszervezetek kíméletét szolgálja. Az ilyen speciális kijuttatási mód hivatott mérsékelni a vegyszer lesodródásának, lemosódásának kockázatát is.

A közelmúlt biológiai, és ökológiai kutatásai rávilágítanak, hogy az özönfajok több természetes ellensége, pl.: rovarfajok, gombák, egyéb kórokozók jól felhasználhatóak lennének a biológiai védekezésben. Tudni kell viszont, hogy ezek a szervezetek szintén nem tartoznak a hazai faunába, tehát hazai ökológiai szerepük nehezen modellezhető. Nem zárható ki az sem, hogy, az inváziós növények természetes ellenségei is inváziós fajként kezdenének viselkedni egy új ökológiai környezetben (Csiszár, Korda, 2015).

A természetvédelemben nincs az özönnövények elleni védekezésnek egységes metódusa, minden területen más és más módszerrel érhetőek el a kívánt eredmények, figyelembe véve az érintett terület domborzati, vízrajzi viszonyait, természetes növénytakaróját, temészetvédelmi státuszát stb. Az özönfajok megjelenésének, és terjedésének legjobb megelőzése az érintett területek folyamatos monitoringja, terepi felvételezése. Amennyiben az inváziós fajok jelenlétét sikerül korán felfedezni, és célzottan védekezni, azok elszaporodása megelőzhető.

 

Források:

Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

A szúrós szerbtövis (Xanthium spinosum L.) növényfaj fitofarmakológiai áttekintése DOMOKOS ERZSÉBET 1*, KURSINSZKI LÁSZLÓ 2 , KELEMEN HAJNAL 3 , VARGA ERZSÉBET4*

A HAGYOMÁNYOS ÖKOLÓGIAI TUDÁS ETNOTÁJÖKOLÓGIAI ÉRTÉKELÉSE MTA doktori értekezés MOLNÁR ZSOLT, PhD MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet Vácrátót 2014

Csiszár Á., Korda M.: Szakmai segédlet természeti területek kezelői, nemzeti park igazgatóságok, zöld hatóságok és zöld civil szervezetek munkatársai számára. Európai Regionális Fejlesztési Alap. Budapest, 2015.