VII. Fehértavi Darvadozás

2018-11-12

Idén novemberben is ellátogattunk  a Csongrád megyei Sándorfalván megrendezett előadássorozatra. A Kiskunsági Nemzeti Park „Darvadozás” programsorozatán már hetedik alkalommal volt lehetőség a természetvédelmet érintő aktuális kérdések megvitatására, szakmai eszmecserére és műhelymunkára.

Az idei téma a földön fészkelő madarak és a ragadozók kapcsolatát járta körbe. Projektünk szempontjából is fontos téma, mivel a legelőtavak természetvédelmi kezelésének hatására elsősorban olyan parti madaraknak megjelenését várjuk, amelyek fészekaljaikat a földre, sekélyebb mélyedésekbe készítik. Ezek a fajok sokkal inkább ki vannak téve a predátorok hatásának, mint a fán fészkelő fajok, illetve a költőtelepek is jóval sérülékenyebbek, már néhány megjelenő ragadozó példány is képes hatalmas károkat okozni a fészkelő kolóniákban. Ennek okán úgy gondoljuk, kiemelkedően fontos megismernünk a veszélyt jelentő ragadozó fajokat, és a lehetőségeket az ellenük való védekezésre. A védelemre szoruló fajok közé tartozik a bíbic (Vanellus vanellus), a nagy goda (Limosa limosa), a sárszalonka (Tringa totanus). Illetve beszélhetünk olyan emblematikus fokozottan védett fajról is, mint a túzok (Otis tarda).

A ragadozó fajok közül a „tollas” és a „prémes” ragadozókat különíthetjük el, azaz ragadozó, vagy mindenevő madarakról, és ragadozó, vagy mindenevő emlősökről beszélhetünk. Ezen kívül elkülöníthetünk őshonos ragadozókat illetve emberi hatásra bekerülő ragadozókat, amelyek főleg kóbor, és elvadult kutyák, és macskák lehetnek, illetve egyre nagyobb arányban fordul elő a vándorpatkány (Rattus norvegicus) is, különösen állattartó telepek környezetében. Az őshonos ragadozó emlősök közül a legjelentősebb a vörös róka (Vulpes vulpes) a borz (Meles meles), és a molnárgörény (Mustela eversmanii) de egyre nagyobb kockázattal bír az úgynevezett inváziós ragadozók, mint az aranysakál (Canis aureus) vagy a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) megjelenése és predációja. Jelentős predátor a vaddisznó is (Sus scrofa). A madarak közül kikerülő fészekpredátorok közül elsődleges jelentőségű a dolmányos varjú (Corvus cornix) és a szarka (Pica pica).   A ragadozók elsősorban a fölön fészkelő madarak tojásait, illetve fiókáit keresik, a kifejlett állatokat kisebb eséllyel ejtik el, valamint a fiatal éppen röpképessé váló példányok fenyegetettek ragadozó madarak miatt.

A ragadozók elleni védekezésre többféle lehetőség nyílik, elsősorban vadászati, vadgazdálkodási eszközökre kell gondolni, bár közvetve a helyes természetvédelmi kezelés is nagyban elősegíti a ragadozók számának csökkenését. Itt gondolni kell a ragadozók optimális élőhelyeinek, például fás, bokros, nádas területeknek a megszüntetésére, kezelésére. A ragadozógyérítés másik lehetséges módszere a konkrét gyérítés, csapdázással vagy kilövéssel.  A csapdázás esetében a róka és a borz sikerrel fogható úgynevezett testszorító csapdákkal, mint a „hattyúnyak csapda” illetve a kotorékok nyílásainál felállítható műkotorék csapdával, vagy ketreces élve fogó csapdákkal. A kihelyezés előtt célszerű kotorékfelmérést végezni, és a megtalált kotorékokat térképes adatbázisban rögzíteni, ezek az adatok irányadóak lesznek a csapdakihelyezés tervezésekor.  A csapdák alkalmazásának esetében követendőnek kell tekinteni az 1979-es Berni egyezmény az európai flóra és fauna, valamint élőhelyei védelméről, valamint az 1996 évi LV. törvény a vad védelméről a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról.  Ezek alapján a csapdáknak nem szabad az állatra a túlzott és indokolatlan fájdalom, vagy stressz hatást gyakorolnia, illetve nem okozhat maradandó sérüléseket az állatoknak.  A probléma a csapdákkal, hogy nem szelektívek, tehát sok esetben nem a célfajt ejtik el. A kihelyezett csapdák rendszeres ellenőrzése is kiemelt fontosságú.  A varjúfélék, mint a dolmányos varjú, és a szarka csapdázására az úgynevezett Larsen-csapdát érdemes használni (Lóránt Miklós). Ezt az élve fogó csapdát egy dán hivatásos vadász tervezte meg. Az egy tároló és két fogó rekeszből álló csapdákat a varjak territóriumán belül, jól látható helyen, lehetőleg a fészkek közvetlen közelében kell elhelyezni, hogy a csapda tároló rekeszében lévő élő csalimadár (szarka, vagy dolmányos varjú) megpillantása támadásra késztesse a territóriumot védő madarakat. A fajtárs jelenléte miatt ingerült madarak elvesztik az idegen tárgyakkal szemben tanúsított óvatosságukat, és egykettőre a rugós ajtóval felszerelt fogó rekeszben találják magukat. A hatékonyság tovább növelhető néhány darab tojás elhelyezésével a csapda belsejében. A kihelyezés Szintén hatékony lehet a csapóhálós csapdázás is a varjúfélék esetében.  A madárcsapdáknál is fennáll a lehetősége, hogy a csapda nem a célfajt vonzza be, hanem például védett ragadozófajok, mint a barna rétihéja (Circus aeruginosus) is sok esetben a varjúféléknek szánt csapdában köt ki. A csapdák folyamatos ellenőrzése ezért is kiemelt fontosságú.

A csapdázáson kívül a kilövéses gyérítés lehetséges alternatíva. A Kiskunsági Nemzeti Parkban vadásztársaságokkal jó együttműködés valósul meg, rendszeresek a dúvadgyérítések éves szinten komoly teríték alakul ki dolmányos varjúból, szarkából, és vörös rókából. A vaddisznó vadászata szintén nagy jelentőséggel bír.

Érdekes helyzet alakul ki abban az esetben mikor a predátorok tulajdonképpen maguk is védett fajok közül kerülnek ki. A barna rétihéja (Circus aeruginosus) az egerészölyv ( Buteo buteo) valamint a réti sas ( Haliaeetus albicilla) szintén gyakran tanúsít fészekpredációs viselkedést, vagy gyakori megjelenésükkel elriasztják a parti madarakat a fészkeléstől. A ragadozó madarak közül speciális helyzetben van a hamvas rétihéja (Circus pygargus) mely szintén földön fészkelő faj, ennek okán fokozottan ki van téve a predátorok hatásának. A faj állománya meglehetősen sérülékeny körülbelül 50-100 fészkelő párra tehető hazánkban. A Magyar Madártani Egyesült Hamvas Rétihéja munkacsoportja a nemzeti park igazgatóságokkal, és a civil szférával együttműködve átfogó felmérést végez a faj állományváltozásainak monitorozására.

Az emberi tevékenység a védett területeken szintén kockázati tényező a földön fészkelő fajok számra. Több madárfaj, például a széki csér (Glareola pratincolaí) a bíbic ( Vanellus vanellus)jó eséllyel használja másodlagos költőterületként a mezőgazdasági művelés alatt álló táblákat, például napraforgó kultúrát. A költés idején történő tárcsázás, sorközművelés, vagy növényvédelmi tevékenység nagy eséllyel pusztítja el a fészekaljakat, ezért kiemelt fontosságú ismerni mely táblákban költenek madarak, illetve ki kell dolgozni az együttműködés lehetőségeit a gazdálkodókkal is. A széki csérek táplálékbázisát jelentő rovarok permetezése is nagy kockázattal bír az azokat fogyasztó madarak szempontjából. A fészekpredátorok sikeresen távol tarthatók riasztó hatású szaganyagokkal (Kiss Ádám).

Az érintett területeken megfigyelhető fokozottabb emberi jelenlét miatt gyakoriak a vonalas létesítményekhez köthető valamint az illegális vadászatból eredő sérülések, derült ki Veprik Róbert a Szegedi Vadaspark Nonprofit kft. ügyvezetőjének előadásából. A Vadaspark nem csak a szemléletformálásban, bemutatásban vesz részt, hanem nagy szerepet kap a befogott, hatósági ellenőrzés során lefoglalt, valamint lakossági részről bekerülő madarak ideiglenes tartása, gyógykezelése, és amennyiben lehetséges mielőbbi szabadon-engedésében is.  

A szakmai program végén a jó időnek köszönhetően lehetőség volt a Fehér-tavon kialakított megfigyelőhelyeken megtekinteni a tóra éjszakázni visszavonuló darvak behúzását, illetve a tavon táplálkozó vízi, és parti madarak nagyobb csoportjait például gulipánokat (Recurvirostra avosetta) és nagy godákat (Limosa limosa).

Az előadásokból leszűrhető tapasztalat, az, hogy a ragadozók nagy száma, és kontrollálatlan jelenléte akkor is meghiúsíthatja a földön fészkelő vízi, és parti madárfajok sikeres költését, ha egyébként a környezeti körülmények magas szinten alkalmasak a madarak sikeres fészkelésére. A ragadozógazdálkodás alapja a pontos, és rendszeres monitoring, a kotorékok, borzvárak feltérképezése, azok adatbázisos rendszerezése. Nagy figyelmet érdemes fordítani a ragadozók csapdázására is, mely szintén egy hatékony kontrollra ad lehetőséget. A projektterületeken vissza kell szorítani az olyan vegetációt, amely a ragadozóknak optimális élőhelyet ad például a sűrű nádasok, fás, bokros területek, cserjések, ahol optimális életfeltételeket talál a vaddisznó, a dolmányos varjú, vagy a szarka.