Helyreáll a puszta vízháztartása II. – A fele kész!

2019-05-21

  Az előző cikkünkben beszámoltunk róla milyen nagyszabású munkálatok kezdődtek meg a „Legelőtavak élőhelykezelése a Hortobágyon” LIFE projektünk keretei között. A múlt hónap szokatlanul csapadékszegény periódus volt a munkagépek ezt kihasználva könnyedén haladtak a mélyépítés munkafolyamataival, és a megvalósítás igen nagyot lépett előre. Sikerült teljesíteni a tervezett földmunka-folyamatok ötven százalékát.  Ez különösen előnyös annak fényében, hogy az e hónapban megérkező, jelentős mennyiségű csapadék nagy része több projektterületen nem a levezető csatornákban köt ki, hanem a természetes hidrodinamikának megfelelően lassan mozogva terül el a pusztán, feltöltve a természetes laposokat, sztyepptálakat, és a természetes felszíni erekben közlekedve jut a vízgyűjtőkbe.

  Megfigyelhető, hogy a területeken az esők után nagyobb felületű sekély vízállások jöttek létre, ahol táplálkozó, és pihenőhelyet találnak a parti, és gázlómadarak, valamint a hosszabb vízborítás eredményeképpen jobb minőségű, dúsabb, és gazdagabb gyepvegetációra számíthatunk az év egészében. Lássuk hol, és mennyit változott a puszta az elmúlt időszak nagyszabású munkálatainak hatására.

  A legutóbbi tudósításunk óta elkészült a Szikra-csatorna végleges mederformája. A vízépítési szempontokból szükséges műtárgy-elemek, fenékküszöbök, tiltós műtárgyak kerülnek elhelyezésre. A csatorna nyomvonalán található hidak megerősítésre kerültek, kialakításra kerültek hidak alatti átfolyók, hogy a lecsapolás során, a víz szabadon tudjon közlekedni. A hidak korlátai felújításra kerültek. A Szikra-csatorna a következő lehalászás során már a Halastavak vízmennyiségét vezeti le a Hortobágy-folyóba.

A csatorna partjain, és medrének oldalfalain megjelentek, és nagy gyorsasággal szaporodnak a pionír növények, amelyek a csatorna oldalainak, és mederfalának társulását alkotják majd. Ez több okból is öröm, egyrészt a növényborítottság nagyban erősíti az oldalfalakat, ellenállóvá teszi a víz eróziós hatásaival szemben. Ezen kívül a szépen bezöldülő meder könnyebben illeszkedik a tájba.

 A Szelencés-Angyalháza területén húzódott Nagy-réti lecsapoló csatorna betemetése, és elmunkálása szintén befejeződött. Beépítésre került egy új áteresztő beton műtárgy is, amellyel a terület vízmozgását precízebben lehet majd befolyásolni. A betemetett csatorna helyén keletkezett kopár földfelszín újra növényesedését, a Hortobágyi Nonprofit Kft, és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai veresnadrág-csenkesz (Festuca pseudovina) vetésével segítették elő. A talaj magbankja ugyan az előzetes koncepciók alapján képes lett volna önmagától újranövényesedni, viszont félő volt, hogy az eróziós-deflációs folyamatok a vegetáció spontán újraalakulásáig jelentős károkat okoznának a talajfelszínben. A veresnadrág csenkesz kifejezetten kedveli a szikes, kötött, sótartalommal bíró talajokat, elviseli a Hortobágy sajátos éghajlatát, ráadásul kis hozama ellenére is teljes értékű legelőt biztosít a legelő jószágok számára. Ebből kifolyólag a volt csatorna nyomvonala jóval hamarabb benövényesedik, ha a rendelkezésre álló magbankot ezzel a tipikusan Hortobágy körülményeihez alkalmazkodott fajjal megerősítjük.

    A Kiskondás közel 200 hektáros területén lévő több mint 7 kilométeres belső gátrendszer elbontásra került. Az így kialakult egységes területen már az ökológiai folyamatok sokkal természetesebben játszódhatnak le. Megszűntek a funkciójukat vesztett gátak által közrezárt élőhely-fragmentumok, és szegélyhatással terhelt sávok.  Az egybenyíló nagy kiterjedésű területeken kialakulhat a tájkaraktert meghatározó ürmös pusztagyep (Artemisio santonici-Festucetum pseudovinae) társulás, valamint a mélyebb térszínekben, természetes sztyepptálakban a csapadék sekély vízállásos zónákat hoz létre.  Elbontásra került a Kondás-tó északi oldalán magasodó gát is, ennek megszűntetése is egy jelentős ökológiai akadálytól szabadította meg a területet.

A Kiskondás nyugati határánál induló, a Szikra csatornába becsatlakozó lecsapoló csatorna kotrása szintén nagyobb volumenű beavatkozása volt az érintett területnek. A csatorna medre forgó-kotrókkal lett mélyítve, és szélesítve. Az évek során felgyülemlett nagy mennyiségű hordalék, és szerves anyag, főleg a nád vastag rizómás rétege alkalmatlanná tette a csatornatestet nagyobb mennyiségű víz levezetésére. A kotrási munkák eredményeképpen a csatorna mederkeresztmetszete szélesebb, és mélyebb lett, így már biztonságosan lehet használni a következő lehalászási idény során.

 

  A Zám-i projektterületek közül a Csirés-rét északi határán lévő volt rizscellák megszüntetése volt a legnagyobb lélegzetvételű folyamat. A csatornarendszer, és a hozzá tartozó beton zsilipek a múltban a rizs termesztéséhez szükséges vizet biztosították. Mivel a csatornák mára funkciójukat vesztették, a zsilipek pedig már nem voltak használhatóak, így az egész rendszer csak a felszíni vizeket, és a csapadékot vezette le a területről. A csatornák betemetésre kerültek, a beton műtárgyakat pedig a munkagépek kiemelték, és kezelhető méretűre törték össze, majd kiszállították a területről.

Szintén megszűntetésre került a Halas-kelet, illetve Halas-nyugat területek közt húzódó úgynevezett Moha-gát is. Ez a gát egy vízrajzilag, ökológiailag egymáshoz szervesen kapcsolódó vizes élőhelyet osztott két részre, ezzel akadályozta a természetes hidrodinamika, és biológiai folyamatok megvalósulását.

   A földmunkák az idei év hátralévő részében is folytatódni fognak. A következő, küszöbön álló nagy feladat a Tonnás-csatorna megszüntetése lesz. A csatorna mintegy öt és fél kilométer hosszan húzódik a pusztában nyugat-keleti irányban kettévágva több, földrajzilag egységes élőhelyet. A munkák megkezdése az idén nyárra várható, alkalmas időjárási körülmények esetén. Szintén az idei év feladata lesz a Kungyörgyi-lecsapoló medrének, és nyomvonalának természetesebbé tétele is. A fennt vázoltakból jól látható milyen nagy lépésekben haladnak a munkálatok annak irányába, hogy a puszta vízjárása minél közelebb kerüljön a természeteshez. Az eddig megvalósított lépések során mind a védett természeti értékek megőrzése, mind pedig a legbiztonságosabb, és legmagasabb műszaki szintű kivitelezési technológia használata kiemelt jelentőséggel bírt. Ehhez stratégiai fontosságú volt a természetvédelem, és a kivitelezés szakembereinek folyamatos kapcsolattartása, részletszintű egyeztetése a megvalósítás lépéseiről.