Projekt Záró Sajtótájékoztató

2020-11-04

A Life Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon pályázathoz végéhez érve 2020. november. 03-án tartottuk meg sajtótájékoztatónkat, a projekt záróeseményeként. Az eseményen vendégünk volt Dr. Rácz András, az Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkára.  A pályázat egy 2014 óta tartó, közel hárommilliárd forint értékben megvalósult komplex táj-rehabilitációs munka, melynek rövid távú pozitív hatásai már most jól megfigyelhetőek, hosszú távú hatásainak vizsgálata pedig az utókor szakembereire vár. A rendezvény a Hortobágyi Csárda autentikus környezetében kezdődött. Itt a résztvevők közelebbi képet kaphattak erről az európai szinten is jelentős, és a maga nemében egyedülálló természetvédelmi célú programról.

 

A konzorciumvezető szervezet a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft. nevében Medgyesi Gergely Árpád ügyvezető nyilatkozott. Másodikként Dr. Rácz András Környezetügyért Felelős Államtitkár szólt a hallgatósághoz, őt követte Dr. Aradi Csaba a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület elnöke, végül pedig a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság nevében Kapocsi István igazgatóhelyettest hallgathattuk meg. Dr. Rácz András Államtitkár Úr kiemelte, hogy mind a kormányzati, és az Európai Uniós források rendelkezésre állnak a hazai védett természeti területek állapotának javítására, a természeti értékek védelmét célzó programok megvalósítására, a természeti értékek megőrzésére. Hozzátette, hogy stratégiai fontosságú volt a program megvalósításában az itt élő, és dolgozó szakemberek, gazdálkodók, és civil szervezetek bevonása.

 A felszólalók rámutattak annak fontosságára, hogy milyen elemi kérdés a víz jelenléte, és azok a felszíni vízformák visszatérése melyek évmilliókon keresztül alakították a Hortobágyi táj arculatát. Szintén meghatározó a kedvező természeti állapot eléréséhez, és fenntartásához a megfelelő mennyiségű legelő állat jelenléte. A külterjes állattartás évszázadokon keresztül fenntartotta itt a táj mozaikszerű sokszínűségét, és a jövőben is ez a kulcs az elért eredmények megőrzéséhez, a kedvező változásokat mutató területek további javulásához.

Ennek érdekében nem csak a résztvevő szakmai szervezetek állatállománya, de partner magángazdálkodók állományai is részt vettek a területkezelésben. A múltban jellemző helytelen területhasználati formák szintén hagytak maguk után olyan létesítményeket melyek megakadályozták, hogy a puszta vízháztartása visszatérjen a természetes állapotokhoz. A pályázat keretei közt ezek a létesítmények úgymint csatornák, gátak, lecsapolók is elmunkálásra kerültek.

Ehhez az óriási volumenű munkához a megvalósító szakmai szervezetek folyamatos kommunikációja, összehangolt munkavégzése, és együttműködése volt szükséges. A szakemberek rámutattak, hogy a pályázat végeztével a munka nem ér véget az elért eredményeket fenn kell tartani, valamint az elért eredmények tükrében tovább gondolkodni.  

A program második felében lehetőség nyílt terepi körülmények közt is megtekinteni az egyik projektterület, az V. tó állapotát. 

A terület korábban egy üzemen kívüli halastó volt, melyben jelentős cserjés, nádas vegetáció volt jelen. A területen megfigyelhető volt a Hortobágyi Nonprofit Kft bivalygulyája.

A bivalyok tudnak a legjobb eredményeket elérni a cserjés, nádas, vizes területek kezelésében. Jól láthatóak voltak az előkezelések és a legeltetés hatásai, különösen a nyílt vizes élőhely-foltok megjelenésében.

Fényképek: Pelsőczy Csaba, Dinga Szabolcs