Eredmények

Változások a tájban

A projekt kezdete előtt az érintett területek merőben más arcukat mutatták, mint ahogy az napjainkban látható. A tájkarakter legmeghatározóbb elemei a tájidegen homogén nádasok voltak. Ezek elsősorban a mélyebb fekvésű, időszakosan vízállásos területeket foglalták el.

Nádtenger Kondás projektterületen 2015-ben (Kép: Zalai Tamás)

Tekintve hogy a nádasodás, és a vele együtt jelentkező cserjésedés folyamata a területkezelés, elsősorban a legeltetés intenzitásának csökkenésével folyamatosan erősödött, a probléma évről-évre egyre súlyosbodott. Idővel a fő problémát már nem is a nád megjelenése okozta, hanem az 4-5 éves száraz, avas nád által befedett óriási mértékű területek kialakulása, és azok tájképrontó hatása. A nyílt puszta képét pár kilométerenként megtörte egy-egy nádfal, vagy hosszan elnyúló nádas folt. A mélyebb fekvésű területek homogén nádas vegetációja szinte átmenet nélkül veszett bele a félszáraz gyepterületek magasfüves vegetációjába, a gyepvegetáció jellemző szintjei alig voltak megfigyelhetőek. A terület növényzete jóval egysíkúbb képet mutatott, mint ahogy egy magas ökológiai értékű, változatos talajokon létrejövő füves élőhely esetén elvárható.

Legeltetés Kecskésen 2015-ben (Kép: Balla Dániel)

Nyílt vizes foltok 2016 januárjában Kecskésen (Kép: Balla Dániel)

További jelentős tájkarakter-hiba volt a sekély tavi nyílt víz, és a részben vizes láprétek, mocsárrétek szembetűnő hiánya.  Holott a történeti források egyértelműen említik, hogy a Hortobágy arculatához, és fajgazdag élővilágának kialakulásához nagyban hozzájárultak ezek a folyamatosan, vagy időszakosan vízállásos, mozaikos vizes élőhelyek. Ezek aránya a projekt kezdetében, illetve az előtt, szinte teljesen elenyésző, néhány százalékot tett ki a teljes érintett területet vizsgálva. Ez részben a múlt századi erőltetett konvencionális mezőgazdasági termelés, illetve az ezt kiszolgáló vízrendezés „eredménye” ennek okán a projektben nagy szerepet kapott a területek vízjárásának rehabilitációja, vízépítési eszközökkel.

A Nagyág-ér náddal borított medre 2014-ben (Kép: Balla Dániel)

A projekt kezdete óta eltelt években az érintett területek szemmel láthatóan nagy változásokon mentek keresztül. A projekt egyik célkitűzése, a legeltetés intenzitás növelése volt. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft, és a résztvevő gazdálkodó magánpartnerek állatállományai (elsősorban magyar szürke marha, illetve egyéb húshasznú marhák) a gyepterületek, és a nádasok legelésével szemmel jól látható mértékben szorították vissza a nádast, valamint alakították át a gyepterületeket, mozaikos alacsonyfüves gyepekké, melyek kisebb arányban magasfüves vegetációjú foltokkal mozaikolnak.

A legeltetés hatására megnyíló Nagyág-ér 2015 végén (Kép: Balla Dániel)

A legvizenyősebb mocsaras területeken pedig bivalyok legeltetése történt meg, amelyek legelésükkel, és taposásukkal még a fentebb említett állatoknál is látványosabb tájkarakter-formáló hatást valósítottak meg. A háziállatok fokozottabb jelenléte szintén pozitívan hat a jellemző Hortobágyi tájkép kialakulására.

Bivalyok a Kiskondásban (Kép: Balla Dániel)

A legeltetés mellett a szárzúzás valósult meg jó eredményekkel. A több éves száraz, avas nádat az állat ugyanis nem szívesen fogyasztja, sőt nem is szívesen tartózkodik ilyen területeken, ilyen helyekről a gulya egyből kifordul. A sok felhalmozódó szerves-anyag miatt a sűrű nádasok alatti víz is kellemetlen szagot kap. A szárzúzás jelentősen visszaszorította az avas, kotus nádat. A kezelt területeken feljövő nád újulatot az állatok is szívesen fogyasztották.

Szárzúzás Kiskondásban (Kép: Gyömbér Zsolt)

A projekt által érintett területen helyenként csökevény erdők, valamint a folyópartokon ártéri jellegű erdők voltak megtalálhatóak. Ezek sem fajgazdagságukban, sem pedig szerkezetükben nem feleltek meg a magas ökológiai értékű erdőtársulásnak, viszont a terület érzékeny madárvilágát fenyegető opportunista ragadozó fajok kitűnő élőhelyének bizonyultak. Ezek kitermelése megkezdődött a projekt keretei közt. A kitermelt faanyag egy részéből még kinn a területen faapríték készült, amely később pelletgyártás céljából került felhasználásra.

Gallyaprítás a pellethez (Kép: Szilágyi Attila)

 

Az élővilág összetétele is leköveti a táj változását

A vöröshasú unka a Pannon szikes szyteppék és mocsarak (1530) közösségi jelentőségű élőhely vizes típusainak jellegzetes, de visszaszorulóban lévő faja. A projekt célkitűzési között szerepel általánosságban a vöröshasú unka populációjának 200% emelkedésének az elérése. A monitoring célja, hogy a Natura 2000 jelölőfaj vöröshasú unka állományának növekedésével, megerősítse, hogy a projekt során megvalósított természetvédelmi kezelési akciók elérték a legelőtavak ökológiai állapotának javulását, megfelelő táj rehabilitációval és emelt szintű legeltetéssel.

A megvizsgált vízterek közül 2016-ben, a vizsgálati időszakban több a Pap-ere) területén a 2015-ös évhez hasonlóan nem volt annyi víz, ami értékelhető mintavételezést tett volna lehetővé.A legtöbb víztér esetében érezhető volt a kedvező téli és kora tavaszi csapadék hatása, a legtöbb víztérben stabil, magasabb vízállás volt tapasztalható.Egyes vízterek esetében (pl. Pap-ere, Matyó-fenék) a tavaszi csapadék korán távozott, melynek oka vízháztartási probléma, miszerint a Tonnás-csatorna levezeti a tavaszi csapadékot a területről.

A 2015-es évvel összevetve a következő 9 területen nőtt a vöröshasú unkák mennyisége: Matyó-fenék (100%), Halas-fenék (100%), Pozsgán (50%), Fekete-rét (36%), Csirés (25%), Kis-Kondás (25%), Kajla (25%), Vince-fenék (18%), Kondás-fenék (14%). A következő mintavételi pontok esetében csökkent a megfigyelt vöröshasú unkák száma: Kondás-tó (56%), Nagyág-ér (50%). A Kunfényes-lapos, Kis IV-es tó és a Pap-ere esetében nem történt változás, bár az utóbbi két lapos mindkét évben teljesen száraz volt. Összességében a mintavételi területeken 20% növekedést mutat a vöröshasú unkák száma. Tehát az alkalmazott kezelések középtávú hatásai elkezdtek mutatkozni.

Makrogerinctelen monitoring (Kép: Polyák)

A makroszkópikus vízi gerinctelen szervezetek fogalma alatt, egy széles taxonómiai lefedettségű, terepi körülmények között szabad szemmel látható, valamely életszakaszban a vízhez szorosan kötődő, de eltérő életmenet stratégiájú élőlényegyüttest értünk. Jellemző rájuk az életforma-típusok széles skálája. Egyes fajaik teljes mértékben, mások csak bizonyos fejlődési szakaszban kötődnek a vízhez (amphibikus szervezetek). Szinte minden víztesttípusban megtalálhatók. Az egész vízteret benépesítik, hiszen e fogalom alá tartozó élőlények megtalálhatóak a meder üledékfelszínének felső rétegében éppúgy, mint a víz felületi hártyáján. Kifejezett a kisléptékű térbeli variabilitásuk, azaz a habitat-preferencia sokszínűsége, mely alkalmassá teszi az élőlényegyüttest élőhely- és környezetminősítésre.

Már évtizedekkel ezelőtt bebizonyosodott, hogy vízi makroszkópikus gerinctelen szervezetek alkalmasak egyes vízterek, illetve víztestek (víztérrészletek) fauna alapján történő értékelésére, valamint megfelelő mintavétel esetében összehasonlítására is. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a vízminősítés európai gyakorlatában a vízi élőlények, ezek közül is a vízi makroszkópikus gerinctelenek előfordulási viszonyainak elemzése, az alapja az általánosan használt szaprobiológiai (szerves terhelést jelző) minősítési módszernek. A szervesanyag-terhelés mellett a makroszkópikus vízi gerinctelenek számos faja igen érzékeny a különböző ipari eredetű vegyianyag-terhelésekre, ezért az ilyen típusú szennyezések a vízi makrogerinctelen fajegyüttes fajszámának és egyedsűrűségének csökkenésével jól kimutathatóak.

2016-ban a vizsgált szakaszok közül kiemelendő a Halas-fenék keleti részén kijelölt mintavételi hely, amely látszólag egy egykori csatorna mentén kialakult, még jelentős emerz mocsári vegetációval jellemezhető, szikes jellegű mocsár. Makroszkópikus vízi gerinctelen közösségében a síkvidéki mocsarak általánosan előforduló fajai (pl.: Aeshna affinis, Cloeon dipterum, Hesperocorixa linnaei, Ischnura elegans pontica, Sigara falleni, Sigara striata) mellett előkerült a szikesekre jellemző Corixa affinis és Cymatia rogenhoferi vízipoloska több példánya. Tömegesen fordult elő továbbá az Anisus spirorbis vízicsiga és a Sigara lateralis vízipoloska, ami szintén inkább a jó állapotú szikesek esetében fordul elő.

A Halas-fenék másik vizsgált szakasza esetében nem találtuk szikesedés nyomát, viszont az általánosan előforduló mocsári fajok mellett előkerült a kifejezetten értékes mocsarakra jelző fajok is: pl. Hirudo verbana és Segmentina nitida több példánya. Az erről a szakaszról kimutatott Haemopis sanguisuga alapján a Halas-fenék medencéjében a legnagyobb szárazság idején is maradnak legalább kisebb vízfoltok. Összességében a Halas-fenék nyugati szakasza makroszkópikus vízi gerinctelen faunája alapján  kifejezetten stabil vízháztartással jellemezhető mocsár képét mutatja.

Összességében elmondható, hogy 2016-ban a mintavételek során többnyire kevésbé karakterisztikus, szemisztatikus vízjárású, mocsarasodó vizes élőhelyek makroszkópikus vízi gerinctelen fajegyütteseit sikerült kimutatni. Kivételt képez ez alól a Halas-fenék, amelynek keleti szakasza  szikesedést mutató makroszkópikus vízi gerinctelen közösségnek ad otthont, illetve a Halas-fenék nyugati medencéje, ahol pedig kifejezetten stabil vízháztartású alföldi mocsarakra jellemző makroszkópikus vízi gerinctelen közösség fordul elő.

A területről mindössze egy védett faj, az Aeshna isosceles példányait sikerült kimutatni, továbbá a Halas-fenékről a kései mintavételi időpont ellenére is előkerült több példánya a Hirudo verbana piócának, ami az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajnak tekintendő. Bár nem védett, de hazai ritkasága miatt további kiemelendő faj a Cymatia rogenhoferi vízipoloska, amely szikes karakterű vizekre jellemző indikátor szervezetnek tekinthető.