Projektterületek

       1.     Északi projektterület

             1.1   Máta-puszta

Enyhén délre lejtő területrész, padkásodó szikesekkel. A délnyugati területeken az egykori rizsföldek kialakítását követő károsító hatások helyenként még ma is érezhetők, bár a terület csatornáit a „Tájrehabilitáció a Hortobágyi Nemzeti Parkban (LIFE02NAT/H/008634)” című pályázat keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság felszámolta. A területet nyugat-keleti irányban kettészeli a halastavi lecsapoló csatorna (Tonnás-csatorna), ami a felszíni és felszín alatti vízmozgásokat akadályozza.

Máta-pusztán több jelentős, ám erősen degradálódott legelőtó is található.

A Kis-Kondás egykori halastavat a Hosszú-fenék körbegátalásával alakították ki. Korábban halastóként használták, de 1970-ben felhagytak a halgazdálkodással. Schenk Jakab a XX. század első felében még százas nagyságrendben találta fészkelni itt a székicsért (Glareola pratincola), de költött a területen a széki lile (Charadrius alexandrinus) és a szikipacsirta (Calandrella brachydactyla ssp. hungarica) is.

A Hosszú-fenéktől keletre, ősi folyómedret követve található az erősen zsombékos Pap-ere, mely észak-déli meanderezése során az egykori Csúnyaföldbe (Matyó-fenék) futott bele. A természetes vízmozgásait jelenleg a Tonnás-csatorna megléte akadályozza.

A Tonnás-csatornától délre több, változó kiterjedésű névtelen és nevesített lapos található, melyek közül a legmarkánsabb letörése a Vince-fenéknek van, de szép (ám jelenleg degradált) példái a legelőtavaknak a Matyó-fenék megmaradt darabja, a Kút-fenék és a Ludas-rét, míg a Rác-lapos csak kis mértékben érinti a projektterületet.

 

              1.2   Hortobágyi-halastó

A Hortobágyi-halastavakat 1915 és 1918 között alakították ki, mely területét az ’50-es években az északi pusztarész körülgátalásával nagyobbították meg. A halastavak egykori területe vélhetően a Hortobágy egyik, természetvédelmi szempontból legértékesebb, legszikesebb területei közé tartozott, az ún. Csúnyaföld része volt. A halastavak létrehozásával elpusztult a Zoltán-fenék, a Nagy-sziget-laposa, a Nagy-fenék (Kondás-fenék) és a Zsombékos-lapos.

A projektterületet érinti a Kondás-tó, melyet az 1950-es években hozták létre, a Kondás-fenék (Nagy-fenék) és a környező puszták körbegátalásával. Eredetileg két medencéből állt, ám 1971-73 között a közgátakat elbontották, és így alakult ki a mai, 405 hektáros tóegység. A terület kiemelkedően fontos a skandináv kis lilik (Anser erythropus) átvonulása és daru éjszakázás szempontjából.

Az V-ös tó 125 hektár kiterjedésű, erősen elnádasodott, gyékényesedett termelőtó. Őszi lecsapoláskor fontos daru éjszakázóhely. A kis lilik védelmi LIFE+ (Safeguarding the Lesser White-fronted Goose along its European Flyway – LIFE10 NAT/GR/000638) pályázat keretében a tóegység területén jelentős mértékben történt meg a gyékényes területek visszaszorítása.

A Kis IV-es tó egy kis kiterjedésű tóegység, melyet 1970-ig használták halastóként, medre részben érinti a kecskési Zsombékos-lapost. A ’70-es évek elején a tó területén még voltak kisebb kiterjedésű vízfelületek, ám a tó gyors ütemben elnádasodott.

 

               1.3   Kecskés

A Hortobágyi-halastótól nyugatra található, zömben száraz, de értékes vízállásokat tartalmazó pusztarész. Déli területein az egykori Csúnyaföld maradványai is megtalálhatók. A projektterület északi részén található a Kunfényes-lapos nádasodott víztere, mely mellett egy hajdani ér fut déli irányba. A terület déli részén található a Nagy-Zsombékos, mely a nevezett éren keresztül összeköttetésben volt a Kunfényes-lapossal. Az ér integritását jelenleg a Hortobágyi-halastó Kis IV-es medencéje töri meg.

 

       2.    Déli projektterület (Angyalháza és Szelencés)

Szikes vízfolyásokkal, erekkel szabdalt, kiterjedt szikes puszták találhatók Angyalháza és Szelencés területén. A területen található természetes vízfolyások észak-déli lefutásúak, melyek a szarvasmarha tartás visszaszorulása következtében elvesztették a kiterjed nyílt vízfelületeket, erre a sorsra jutott a Nagyág-ér is. Mindkét pusztarésznek kiemelkedő szerepe volt a székicsér és a szikipacsirta költése szempontjából.

Az 1970-es években Angyalháza területén legelőöntöző rendszert alakítottak ki, amely során a Nagyrét-Bekefenék laposokat keresztülszelő mely vízvezető csatorna megépítésére is sor került, ami a pusztai vizek gyors levezetésével tetemes természetvédelmi kárt okozott. 1991-ben a HNPI a fő vízvezető csatorna felújítását követően szivattyús árasztást végzett a területen. A csatorna felújítás során elzárták a természetes Tárkány-fok lefolyását a Hortobágy-folyó irányába, ami kedvezőtlen szukcessziós folyamatokat indított be.

A közelmúltban a „Tájrehabilitáció a Hortobágyi Nemzeti Parkban (LIFE02NAT/H/008634)” című pályázat keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság felszámolta Angyalháza és Szelencés területén található csatornákat, a nagy-réti csatorna kivételével.

A Hortobágy-folyó mentén zömben amerikai kőrisből (Fraxinus pennsylvanica) erdősítések találhatók, ám helyenként a kotrási depóniákon hazai fűz- és nyárfajokat is találunk.

Angyalháza és Szelencés határán található, a mintegy 6,3 hektáros Tekeszarvi-erdő. Annak ellenére, hogy az erdő többségében kocsányos tölgyből (Quercus robur) áll, mesterséges, telepített erdő. Az ültetvény jellegű erdő biológiai értelemben nem hordozza magán a természetes vagy természetszerű erdők jegyeit, nincs megfelelő gyep-, illetve cserjeszintje. A részben őshonos fajokból álló ültetett erdőt a szikfásítási kísérletek időszakában ültették, a benne található hazai fajok – a talajadottságok következtében – önálló megújulásra képtelenek. A tölgyek pusztulásával párhuzamosan, adventív fajok, mint az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) terjednek el. Az erdőkben megjelenő adventív fajok vízigénye módosítja a talaj vízháztartását és fészkelő helyet szolgáltatnak a földön fészkelő értékes madárfajok fészekaljait pusztító szarkának (Pica pica) és dolmányos varjúnak (Corvus cornix), míg a földön fészkelő madarak számára a terület beláthatóságát akadályozzák. A Hortobágyi Nemzeti Park alapító okiratában is megfogalmazott töretlen pusztai látképet ezek az telepített, ültetvény jellegű erdők károsítják.

 

       3.    Pentezug projektterület

Pentezug-puszta északi része, mely a projekt célterületét képzi egykori rizsföld részeként jelenleg is rontott állapotban van. Bár a „Tájrehabilitáció a Hortobágyi Nemzeti Parkban (LIFE02NAT/H/008634)” című pályázat keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság felszámolta a területen található egykori rizsgátakat és csatornákat, a Kungyörgyi-halastó lecsapoló csatornája kettészeli és a Hortobágy-folyóba vezeti a Fekete-rét vizeit. A terület jelentős daru (Grus grus) éjszakázóhely.

 

       4.    Zámi projektterület

A Hortobágy déli pusztáinak egyik legfontosabb képviselője, számos kiterjedt lapossal, legelőtóval. Növényzetének jellemzője a több területen, néha nagyobb foltokban előforduló valódi halofita növényzet, mely képviselői a sziksófű (Salicornia prostata) és a sziki sóballa (Suaeda maritima). A vakszik- és szikfoknövényzettel tarkított, nagy kiterjedésű löszhátakat rejtő pusztarészen a nemzeti park megalakulásakor rendszeres fészkelő volt a székicsér, az ugartyúk (Burhinus oedicnemus), a széki lile, a szikipacsirta, míg a csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus aquaticus) egyik utolsó fészkelőhelyeként tarjuk számon.

A puszta természetvédelmi állapotán sokat rontott a ’70-es, ’80-as években intenzív módon, kiterjedt kerítésrendszeren belül tartott Hereford-marha állomány.

A közelmúltban a „Tájrehabilitáció a Hortobágyi Nemzeti Parkban (LIFE02NAT/H/008634)” című pályázat keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság felszámolta Zám-puszta északkeleti részein található csatornákat. A zámi mocsarak és rétek 1983-tól a Csécsi halastóból különböző medencéinek lecsapolásából származó víztömegekkel kerülnek elárasztásra, ami a mocsári, homogén vegetáció további térnyerését okozta. 1998-ban kezdte meg a HNPI a Holland Királyság mezőgazdasági- valamint külügyminisztériuma által pénzügyileg is támogatott élőhely fejlesztési beavatkozásokat a Kenderátó-ér és a Halas fenék vízrendszerén. A fejlesztés következtében a halastavi csapolásból származó víz, mellyel a pusztákat árasztották, tovább fokozta a laposok szerves trágyával való túlterhelését, mely kedvezőtlenül hat a természetes élővilágra.

A területen több, kisebb-nagyobb, névtelen és nevesített lapos található, melyek közül a projekt a Halas-feneket, Kondás-feneket, a Pozsgánt, a Kajla-lapost, a Csirést és a Kenderhátót érinti.

A terület különösen szép eleme az észak-déli lefutású Sárosér meder, melybe vízügyi beavatkozások során csatornát kotortak, tönkretéve ezzel a terület természetes vízháztartását.

A szikfásítások szomorú emléke a Sároséri-hodály mellett található, zömben tamariskából (Tamarix tetrandra) álló szárnyékerdő, melyben szálanként természetes felújulásra képtelen kocsányos tölgy (Quercus robur) található. A fentebb említett Tekeszarvi erdőhöz hasonlóan, itt is problémát jelent egyes nemkívánatos madárfajok jelenléte.